|
Integratív hipnoterápiás eszközökKIPA KIP a katahym imaginatív pszichoterápia kifejezés rövidítése. Ezt az eljárást Hanscarl Leuner fejlesztette ki a XX. század derekán. A KIP során a terápiás munka nem tudatos szinten, nem az értelem segítségével zajlik, hanem a tudattalan által megjelenített képi világban. A módosult tudatállapotban lévő kliens az álmodáshoz hasonló élményt él át, miközben folyamatos párbeszédben áll a terapeutával, és elmondja neki mindazt, amit a képben lát, hall, érez és cselekszik, illetve ami vele történik. A tudattalan szimbólumain végzett tevékenység visszahat magukra a tudattalan tartalmakra, s ily módon a személyiség lehetőséget kap a fejlődésre. A KIP tehát nem az egyes tünetekkel, hanem a személyiséggel mint egésszel dolgozik, s mint ilyen, megfelelő eszköz lehet az egészen korai (csecsemőkori) elakadások feloldására. Ugyanakkor hatékonyan alkalmazható aktuális problémák megjelenítésére és kezelésére is. NLPAz NLP (neurolingvisztikus programozás) valójában nem önálló terápiás irányzat. Megalkotói, John Grinder és Richard Bandler azt modellezték, hogy a különösen hatékony, különösen sikeres pszichoterapeuták milyen nyelvi struktúrákat alkalmaznak. Ehhez Milton H. Erickson (hipnózis), Fritz Perls (Gestalt terápia) és Virginia Satir (családterápia) munkásságát tanulmányozták. Sok száz órányi terápiás ülés kép- és hanganyagát, valamint leiratát elemezték. Nem azt firtatták, hogy az adott terapeuták miért kommunikálnak így vagy amúgy. Kutatásuk a hogyanra irányult; az ismétlődő kommunikációs mintákat keresték, szedték elemeikre, rendszerezték, és építették fel újra olyan modellé, amely mások által is elsajátítható. Erickson, miután első munkájukat elolvasta, azt mondta, hogy most legalább már tudja, hogy valójában mit is művel évek óta. Az NLP-nek ma csupán egyik felhasználási területe a pszichoterápia; emellett alkalmazzák számos más helyen, ahol értékelhető eredményt akarnak elérni, pl. oktatás, sport, szervezetfejlesztés, politika stb. Ego-stateAz ego-state terápia John és Helen Watkins nevéhez fűződik. Elméleti hátteréül az a modell szolgál, amely szerint az én (ego) nem homogén entitás, hanem több részből áll. Ez nemcsak a pszichésen sérült személyekre igaz, hanem egészséges emberre is. A több én-rész (ego-state) létére a szokványos differenciálódás, a fontos személyek introjekciója, illetve az elszenvedett traumák szolgálhatnak magyarázatul. A módosult tudatállapotban zajló terápia célja az én-részek megszólítása, annak elérése, hogy a személyiségen belül egymástól elkülönült részek egymással szóba álljanak, s ily módon megnyíljon az út a személyiség hatékony újraszerveződése előtt.
Relaxáció
Tágan értelmezve relaxációnak nevezünk bármilyen időtöltést, ami valamiféle elégedettséggel, ellazulással jár. Szűkebb értelemben a relaxáció olyan módszerek összefoglaló elnevezése, amelyek a test ellazulását idézik elő, ezzel elősegítve a testi és lelki egészség és ellenálló képesség helyreállását és növekedését.
Olyan relaxációs módszer, amely az autogenitásra épül, azaz az ember önmaga tudja gyakorolni, önerejéből. Tréning, mert rendszeres gyakorláson keresztül teszi az ellazulás folyamatát reflexszerűvé. Az AT elsajátítása egyéni vagy csoportterápiás keretek között zajlik, de a néhány hónapos tanfolyam részét képezi az otthon végzett, napi rendszerességű gyakorlás.
Elsősorban Észak-Amerikában elterjedt módszer, amely arra épít, hogy feszítés után az izmok automatikusan ellazulnak: lazábbak lesznek, mint a megfeszítés előtt voltak. Újabb feszítés – még lazább izmok. És így tovább. Ennek az önszabályozó folyamatnak a tudatos használata a módszer lényege. A progresszív relaxációban az ellazítás, szemben az autogén tréninggel, aktív izommunkát igénylő, testi folyamat. Előnye, hogy annak is elérhetővé teszi a relaxált állapotot, annak minden gyümölcsével, aki azt hiszi magáról, hogy márpedig ő képtelen ellazulni. Sebaj – feleli a progresszív relaxáció módszere –; feszíteni (és egy kicsit még jobban feszíteni) mindenki tud!
– Arra kérlek, hogy még mielőtt tovább olvasnál, tégy meg a kedvemért valamit. Engedd le a vállaidat, úgy 1-2 centivel. Ha ez sikerült – és nagy valószínűséggel sikerült ̵, akkor egy pillanatig gondolkodj el azon, hogy vajon miért sikerülhetett egyáltalán! Értelemszerűen azért, mert a vállaid korábban nem abban a helyzetben voltak, amibe a gravitáció mozgatná őket. Nem egész lent, hanem valamivel feljebb. De ez a „valamivel feljebb” nem magától van így: ezt te csináltad. Komoly izommunkát kell végezned percről percre azért, hogy a válladat a természet kínálta helyzetnél feszítettebb pozícióban tartsd. Ugyanez igaz a nyakad, a hátad számtalan apró izmának feszülésére is. Vajon hány száz másik izmodat tartod megfeszítve anélkül, hogy tudnál róla? És vajon kötelező-e ebben a testi – és a részint ebből adódó lelki – feszültségben leélned az életedet? Vagy esetleg van valami mód arra, hogy ettől a teljesen haszontalan feszültségtől megszabadulj, s az így nyert energiát hasznosabb dolgokra fordítsd? A relaxációs módszerek pontosan ebben nyújthatnak segítséget. Az egész test tudatos ellazításával elérheted, hogy testi funkcióid, izmaid alapműködésre álljanak vissza. Elérheted, hogy a feszültséggel, feszítéssel járó energiák a továbbiakban ne folyjanak el feleslegesen. Kinek ne érné meg kb. 12 hét alatt egy olyan módszert elsajátítani, amelynek segítségével szinte bárhol és bármikor (akár zajban és tömegben is) azonnal nyugalmi tónusba kapcsolhat át? A relaxáció, az autogén tréning nem csodaszer: nem nő vissza tőle sem a levágott lábunk, sem a kihullott hajunk, sőt nem „tanulódnak meg” az utolsó utáni pillanatra halasztott vizsgatételek sem. Abban azonban a fenti esetekben is segíthet, hogy a személyesen átélt stresszt csökkentse, s így viselhetőbbé tegye a problémákat.
A kognitív szó azt jelenti: a megismeréssel kapcsolatos. A filozófusok már régóta tudják, hogy ahány ember, annyiféle megismerés: ha te és én ránézünk ugyanarra a virágra, akkor egész más virágot látsz te, és egész mást én. Az is lehet, hogy a virágot nézve neked összeszorul a gyomrod és könnybe lábad a szemed, miközben én nyugodt derűt érzek. A különbség természetesen nem a virágban van, hanem bennünk: abban, hogy melyikünk milyen módon ismeri meg a virágot – és a világot. Ahogy láttuk, a kognitív gondolat megjelenését forradalomnak tekintik a pszichológiában. Nem véletlenül. Intuíciónk – tévesen – azt súgja nekünk, hogy ki vagyunk szolgáltatva érzelmeinknek. Merőben szokatlan gondolat, hogy praktikus, tanulható (és nem mellesleg: kicsit sem misztikus vagy ezoterikus) eszközökkel fogást találhatunk az érzelmeinken. E „fogás” helye a gondolkodás. A kognitív terápia során megtanulhatod, hogy felülvizsgáld mind automatikus gondolataidat, mind az őket tápláló hiedelemrendszeredet. Elsajátíthatod a képességet, hogy felismerd és kiküszöböld gondolkodásodból az ún. kognitív torzításokat (más néven: gondolkodási hibákat). Az eredmény: azokban a helyzetekben, amelyekben eddig rosszul érezted magad, a jövőben képes leszel jól érezni magad. Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) modelljét Marshall B. Rosenberg amerikai pszichiáter, Carl Rogers tanítványa dolgozta ki. Eredetileg ez csupán egy kommunikációs módszer – valójában komplett ember- és világkép. Lényege az a felismerés, hogy mi, emberek nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy szavakkal és tettekkel bántsuk egymást, hogy világunkat győztesekre és vesztesekre osszuk. Ha ezt tesszük, azért tesszük, mert így tanultuk. „Az emberek hülyék. Mind.” |
|||||
|